Akciós hotelek és olcsó szállások


Komárom


 

Fekvése és megközelíthetősége:

Komárom mintegy 20.000 lakosú kulturális, idegenforgalmi, és kereskedelmi központ a Duna jobb partján. Itt futnak össze  a Bakony, a Vértes és a Gerecse hegység útjai. Szemben, a Duna bal partján pedig, a Kis-Duna, a Vág, a Nyitra és a Zsitva folyók mentén fekvő utak találnak egymásra. A fővárost, a 90 km-re lévő Budapestet és a mintegy 120 km távolságban található nyugati határt összekötő M1-es autópálya kiváló megközelítési lehetőség a Komáromot felkeresni szándékozóknak. Emellett a városon halad keresztül az egykori Budapest-Bécs főút, a mai 1-es számú főút is. A nyugatról érkezőt a mai Komárom üdülő övezete, Koppánymonostor, régebbi nevén Katapán monostora, a kelet felől érkezőt a rómaiak alapította Brigetio helyén kialakult, és Komáromhoz 1977-ben csatlakozó Szőny fogadja.

Gyógyvizünk:

Fürdőnk gyógyvize gazdag ásványi-anyag tartalmának köszönhetően fürdőkúrára alkalmas, amelyet gyógyászati kezeléseinkkel tehet teljessé. Jól képzett reumatológus szakorvosaink egyénre szabva állítják össze a kezeléseket, továbbá ellenőrzik betegeink állapotát. A kezeléseket szakképzett fizioterápiás asszisztensek, gyógymasszőrök végzik.

A Vasmacska Panzió és Étterem, Komárom A Vasmacska Panzió és Étterem

A Vasmacska Panzió és Étterem

Komárom
A Vasmacska Étterem és Panzió Komáromban, a Magyar-Szlovák határátkelő-híd lábánál található, a Monostori Erődhöz legközelebbi étterem. Az M1-es autópályától könnyen megközelíthető, a...
2900 Komárom, Erzsébet tér 1.
34/341-342
Carrier Hotel, Komárom Carrier Hotel

Carrier Hotel

Komárom
KOMÁROM VÁROS Komárom Magyarország észak-nyugati részén elhelyezkedő, hangulatos, történelmi határváros. Lakosainak száma kb. 20 ezer fő. Távolsága Budapesttől 100 km, könnyen megközelíthető, az M1-es...
2921 Komárom, Varga József u. 9.
06-34/526-445
Forrás Hotel, Komárom Forrás Hotel

Forrás Hotel

Komárom
A város központjában a termálfürdő területén található kényelmes, családias szállodánk a Forrás Hotel. A szálloda hátsó kijárata a gyógyfürdő parkjára nyílik, így a közvetlen...
2900 Komárom, Táncsics 32.
34-540-177 , 34-540-178
Hét Vezér Apartmanhotel, Komárom Hét Vezér Apartmanhotel

Hét Vezér Apartmanhotel

Komárom
A Hét Vezér Apartmanhotel a Komáromi Gyógyfürdő közvetlen szomszédságában fekszik, a fürdő területére saját bejárattal rendelkezik. Apartmanjaink többségéhez saját teraszok tartoznak, melyek a háztól...
2900 Komárom, Táncsics M. u. 34.
34-540-720
Hotel Aqua, Komárom Hotel Aqua

Hotel Aqua

Komárom
A Hotel Aqua a termálfürdő parkosított területén, a fürdőmedencék és a gyógyászat tőszomszédságában épült a pihenni, gyógyulni és nem utolsósorban a sportolni vágyók részére. A gépkocsival...
2900 Komárom, Táncsics Mihály út 34.
34-342-190
Hotel Corner, Komárom Hotel Corner

Hotel Corner

Komárom
Szállodánk Komárom központjában az 1-es fõút mentén fekszik, Gyõr irányába haladva, 5 perces autóútra a helyi Ipari Parktól!  Business szállodaként elsõsorban a külföldi és belföldi...
2900 Komárom, Szent László u. 16/a.
34/526-918
Hotel Karát és Étterem, Komárom Hotel Karát és Étterem

Hotel Karát és Étterem

Komárom
Komáromban a felújított városi  gyógyfürdő és uszoda szomszédságában a főbejárattól 200 méterre található, egy csendes utcában.
2900 Komárom, Czuczor G. u.54.
34/342-222
Hotel Tulipán, Komárom Hotel Tulipán

Hotel Tulipán

Komárom
Megálmodása óta a Tulipán Hotelben mindig a minőséget és vendégeink elégedettségét tartottuk szem előtt. Az elmúlt 10 év a folyamatos megújulás és fejlődés jegyében zajlott, azzal a céllal, hogy vendégeink...
2900 Komárom, Kelemen L. u. 1.
36-34-342-604
Juno Hotel és Camping, Komárom Juno Hotel és Camping

Juno Hotel és Camping

Komárom
Juno Hotel folyamatosan megújuló érdekességekkel, és évekre szóló tervekkel szeretne egy modernebb, szebb, követelményeknek megfelelő létesítményt létrehozni. Tudjuk, hogy ez több éves kitartó munkával érhető el...
2900 Komárom, Bem J. u. 5.
34/340-568
Solaris Motel-Kemping, Komárom Solaris Motel-Kemping

Solaris Motel-Kemping

Komárom
Komáromban csendes nyugodt helyen található a Solaris motel.
2900 Komárom, Bem J. út 38.
34-344-777, 20/489-4250
12>

Like-olj egy nyereményutazásért!


Főoldal Akciós hotelek Partnerek Szállásadóknak Médiaajánlat Kapcsolat

© 2011. | szallasjegyzek.hu - Szállásjegyzék Kft.

Feki Webstudio @ 2011 - honlap, weblap, kereső-optimalizálás
TheBestLinks